2011. december 10., szombat

Decemberi telihold


A decemberi telihold elhozza a csend és a mozdulatlanság idejét. Most szembe kell nézni a sötétséggel, a mélyére tekinteni és meglelni a végtelen feketeségben az új élet magját. Szánj ekkor időt a sötétségben és csendben való meditálásra, hogy te is átéld ezt a misztériumot.


Ebben az időszakban még fontos szerepet játszanak még az emberi közösségek. Régen az emberek egymásra való utaltsága a téli hónapokban különösen nagy volt, mivel a hideget és az élelemforrások beszűkülését egyedül átvészelni szinte lehetetlen. Habár manapság a túlélés már nem (akkora) probléma, de a jó társaság adta "melegség" a szívben sokat segíthet a sötét éjszakák kellemesebb eltöltésében. Gyűjtsd össze az egész családod vagy baráti köröd, és csináljatok valamit együtt, közösen. Írj olyan ismerőseidnek, akikkel már rég nem beszéltél. Gondolj azokra, akiknek nem olyan szerencsések, mint te: adakozz segélyszervezeteknek, vagy végre dobj egy kis aprót annak a kéregtőnek a kezébe, aki mellett minden nap elhaladsz az utcán.
A sötétebb oldalról pedig a holtak és az őseink szellemeiről is meg szokás emlékezni ekkor. Valamint azon, a vadont képviselő lényekről, melyek ilyenkor a hagyományok szerint ellátogatnak hozzánk ajándékot hozni a jóknak és megbüntetni a rosszakat.


Nevei: hideg hold, hosszú éjszakák holdja, Aerra Geola (Yule előtti hónap), Wintermonat (tél hónap), Heilagmanoth (szent hónap), nagy tél holdja, farkas hold, tölgy hold
Füstölő: ibolya, pacsuli, mirha, orgona, rózsa, rózsaillatú muskátli, tömjén
Kövek: peridot, szerpentin, hiacint, krizolit
Színek: vérvörös, fehér, fekete
Istenségek: Hathor, Hekaté, Neith, Athéné, Minerva, Ixchel, Ozirisz, Nornák, Moirák, Párkák
Természeti szellemek: hótündérek, vihartündérek, téli fák tündérei
Növények: magyal, borostyán, fenyő, fagyöngy, karácsonyi kaktusz, mikulásvirág, erdei fenyő
Állatok: egér, őz, ló, medve, farkas, vetési varjú, vörösbegy, hóbagoly, jávorszarvas, szarvas
Használható: halál, újjászületés, elviselni dolgokat, sötétség, személyes alkímia, spirituális utak, barátokhoz és családhoz való közeledés, valamint a magányosokhoz és a szükségben levőköz, konyhamágia, személyközi kapcsolatok, erő, önbizalom, egyensúly, jólét, elengedés, kezdetek, kiűzés, jóslás, sövénymunka, látomáskeresés, transzmunka, erővel feltöltődés, gyógyítás, transzformáció, teljesség, bölcsesség

Források:
Dorothy Morrison: Everyday Moon Magic
D. J. Conway: Moon Magick: Myth & Magic, Crafts & Recipes, Rituals & Spells
Judy Ann Olsen: A Witch's Grimoire: Create Your Own Book of Shadows
Eileen Holland: The Spellcaster's Reference

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...