Májusfa és rokonai

Kép forrása

Májusfa:
A májusfa vagy májfa a természet újjászületésének a szimbóluma, valamint szerelmi ajándék is egyben. Az első források az állításáról a 15. századból származnak, ám a szokást általánosan régebbinek gondolják.
A magyar nyelvterületen általában május elsejére virradóra állították fel a legények. A fát éjszaka az erdőn vágták ki, és reggelre többnyire titokban állították fel a helyi szokásoknak megfelelően a lány házához, de akár a középületek, kocsmák elé is. A fát a felállítóik sok helyen őrizték, hogy a vetélytársaik el ne vigyék. A fa díszítése általában szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, de akár hímes tojásokkal vagy teli üveg borral is történhetett. A fához felhasznált ág származhatott  többek között, nyírfáról, bükkfáról, orgonáról és vadcseresznyéről is.
Általában a falu minden lánya kapott, és nagy szégyennek számított, ha valaki kimaradt belőle. Volt ahol az első májusfa megkapása a nagylányság elismerését jelentette: ezután már szabadon mehetett a leányzó a bálba és más táncmulatságokra. Mint szerelmi ajándék, a fa nagysága vagy fajtája az udvarlási szándék komolyságát is jelezhette. Amelyik lányra pedig többen is haragudtak, vagy túl büszkének tartották, esetleg kimondottan rossz hírű volt, annak csúfságból száraz, tövises ágat raktak a kapujába, amit rongydarabokkal vagy fazékkal díszítettek. A Brit-szigeteken a különféle növények különféle sértéséket jelenthettek a nem kedvelt lányoknak: a kökény például a házsártosoknak járt, a csalán a lenézést jelenthette, a sülzanóz pedig a lehető legnagyobb sértés volt. A lányok az ajándékért cserébe adhattak saját maguk által hímzett, csipkés zsebkendőt, amin a nevük kezdőbetűi szerepeltek.

Zöld ág:
A zöld ág pontosan az, aminek hangzik: egy zöld levelekkel borított ág, amit általában a kapukra helyeztek május reggelén. Szimbóluma volt ez a vegetáció szelleme téli halálának, és egyben a tavaszi feltámadásának is.
Általánosan szerencsehozónak és védelmezőnek tartották őket, mind a háziállatokra ó, mind az emberekre vonatkozóan. Írország egyes részein azt mondták, hogy egy zöld ág május elsején a falra akasztva biztosítja a tehenek bőséges tejtermelését a nyár folyamára. Ilyen ágakat nemcsak a kapukra vagy a kerítésre raktak, hanem helyezhették őket az istállók ajtaja felé, míg volt, ahol a halászok az árbócokra is feltették őket. Magyarországon volt, ahol minden háznál kellett lennie ilyen zöld ágnak, mert azt tartották, hogy ahol nincs, oda az ördög fog tenni.

Virágfüzérek:
Voltak olyan helyek is, ahol a zöldet virágokkal helyettesítették. A virágfüzérek valószínűleg egy egyszerű virágos ágként kezdődtek, majd fokozatosan egyre bonyolultabb formát öltöttek.  Funkciójukat tekintve megegyeztek a zöld ágakkal, míg a velük való bánásmód elég más volt. A virágfüzéreket Angliában erre a napra a gyerekek készítették el, akik aztán ajándékok reményében körbehordozták művüket a faluban. Voltak olyan helyek, ahol a gyerekek fehérbe öltöztek, és galagonya vagy kökényágakat tartva a kezükben házról-házra jártak, énekelve. A füzérekbe a legkülönbözőbb ekkor virágzó növények kerülhettek, a mocsári gólyahírtől a császárkoronáig.

Források:
Donald Watts: Dictionary of plant lore
Roy Vickery: Garlands, Conkers and Mother-Die: British and Irish Plant-Lore
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 2.
Barabás László: Forog az esztendő kereke
Karácsony Molnár Erika, Tátrai Zsuzsanna: Jeles napok, ünnepi szokások