2012. március 13., kedd

Mágikus kertek

Egyszer, talán nem is olyan rég, mint gondolnánk, egy boszorkány új házba költözött családjával. Az új házat viszont nemcsak belülről kellett berendezni, a kert is kialakításra várt. Ám senkinek nem volt semmi jó ötlete rá vonatkozóan. A boszorkányt ekkor meglátogatta a vele dolgozó szellem, és elmondta neki, hogy a ház előtti kis kertrészt hogyan is rendezze be az ő tiszteletére. Előírta, hogy milyen virágok legyenek benne: hortenziák, páfrányok, haranglábak, bazsarózsák és még sok más növény. A kert úgy lett beültetve, ahogy a szellem kérte, és a növények nagyra nőttek lakhelyükön, gyönyörű virágokat hozva.

Egy kert maga is funkcionálhat elő oltárként egy istenség vagy más természeti erő számára, hasonlóan a bevezető történethez, de akár működő varázslatként is. Ehhez a kulcs pedig a növények kiválasztásában rejlik. Ilyenkor ugyanis a növényeket attól függően kell összeválogatni, hogy mely istenség uralma alá tartoznak, vagy milyen mágikus vonatkozásaik vannak. Ha például gazdagságot vagy szerelmet szeretnél az otthonodba vonzani, a kertbe kimondottan csak az ezen célokat hozó növényekből ültess, míg a vele ellenkező tulajdonságúakkal rendelkezőket ültesd át máshova (vagy irtsd ki).

A mágikus kerteket a legkülönfélébb célok érdekében lehet létrehozni. Segíthetnek a pénzvonzásban, a szerelem hozásában vagy a védelemben; ha saját magadat szeretnéd segíteni vele. Ám mások tiszteletére is kialakíthatod a kerted, legyen az a totemállatod vagy a kedvenc istened/istennőd, esetleg maga a Hold. Minden kultúrának és spirituális iskolának, sőt egyéni isteneknek is megvannak a maguk szent növényei. Csak ezeket kell felkutatnod és összegyűjtened ahhoz, hogy egy saját kis természetes szentélyt alakíthass ki használatodra.

A mágikus kert sikerességéhez együttműködés szükséges a természet és a kert kialakítója közt, itt ugyanis nem egyszerűen az emberi akarat ráerőszakolásáról van szó a növényekre. A kertet eleget kell gondoznod ahhoz, hogy egészséges maradjon, viszont nem olyan sokat, hogy a növényeket megfosztanád a saját erejüktől. Biztosíts nekik valamennyi mozgásteret, hagyd őket levegőhöz jutni. Ennek a finom egyensúlynak a kialakítása és fenntartása teszi különlegessé és egyedivé mindenki mágikus kertjét, az ember saját személyes ereje és a növények egyedi erőinek keveredése által.

Ez a varázslástípus nyilvánvalóan hosszú távra szól, mert az erő fokozatosan fog csak kibontakozni a kertben, ahogy a növények megfogannak, növekedni kezdenek, majd kivirágoznak és termést hoznak.

Ebben a módszerben pedig az az igazán szép, hogy minden résztvevője profitál belőle; mind a növények, mind a boszorkány. Az ember egyrészt a varázslat megvalósulását, másrészt a növények szépségét élvezheti; a növények pedig szerető gondoskodást és figyelmet kapnak, valamint jó körülményeket a növekedéshez és virágzáshoz.



Pár kertötlet:
A felsorolt növényekből válassz ki párat, vagy akár mindet is felhasználhatod.

Druida gyógynövényes kert: réti legyezőfű, tavaszi kankalin, vasfű, vízi (vagy más fajta) menta

Illatos éjszakai kert: angyaltrombita, ligetszépe, maszlag, éjjeli jázmin, estike, díszdohány, pókvirág (Cleome hassleriana)

Védelmező kert: angyalgyökér, lóhere, kapor, len, gardénia, fokhagyma, magyal, boróka, oleander, oregánó, rózsa, rozmaring, orbáncfű, verbéna

Kert a jó szándékú szellemek fogadására: disznóparéj, angyalgyökér, szegfű, gyermekláncfű, krétai szurokfű, gardénia, fekete üröm, mák/pipacs, rózsa, orbáncfű, vasfű, fehér üröm

Pénzhozó kert: lucerna, bazsalikom, kamélia, kamilla, pimpó, kapor, vaníliavirág (Heliotropium arborescens), lonc, jázmin, saláta, körömvirág, menta, hajnalka, sarkantyúka, hagyma, mahónia

Gyógyító kert: balzsamfa, bazsalikom, kamilla, koriander, kömény, vaníliavirág, fokhagyma, levendula, citromfű, menta, hagyma, pipacs/mák, rózsa, rozmaring, orbáncfű, kakukkfű, dohány


Források:
Judika Illes: Encyclopedia of 5,000 Spells
Judika Illes: Pure Magic: A Complete Course in Spellcasting

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...